A huszadik század utolsó évtizedében a technikai, gazdasági és társadalmi fejlődés hatására nyelvünk szókészletében jelentős változások mentek végbe: korábban sűrűn használt szavaink egy részének gyakorisága csökkent, más szavak fontossága (az új keletkezésű és idegenből átvett szavak számával együtt) pedig erősen megnőtt. Szókincsünk mozgása tette szükségessé az 1988-ban megjelentetett Helyesírási kéziszótár korszerűsítését. Ez elsősorban a szóanyag bővülését jelenti: mintegy tízezer új adattal gazdagodott a száznegyvenezer szót tartalmazó szótár, míg közel ezer, idejétmúlt tétel kimaradt. A szerkesztők: Fábián Pál, Deme László és Tóth Etelka azokat a szavakat vették fel a szótárba, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot, még ha olykor kézenfekvőnek tűnik is a helyesírásuk: előfordulhat ugyanis, hogy szókapcsolatot vagy összetételt alkotva már gondot okoz írásmódjuk. A szótár céljául - az analógiára építés, a normaadás módszerét követve - elsősorban a helyesírási szempontból problematikus és egyben közérdekű szavak beválogatását, s nem pedig a nyelvben meglevő összes szó szerepeltetését tűzte ki. Az újonnan nyelvünkbe kerülő szavak helyesírásáról az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága hozott döntést. A Magyar helyesírási szótár minden tekintetben a magyar helyesírás "alkotmányán", a Magyar Tudományos Akadémiának ez idő szerint érvényes tizenegyedik kiadású helyesírási szabályzatát (A magyar helyesírás szabályai, 1984) alapul, s az ott lefektetett elveket érvényesíti a bőséges példaanyagon.